Hírek, események

  • Megemlékezést tartottunk Ráckeresztúron és Százhalombattán
    dr. Kapócs Ferenc 100 éve született – megemlékező programot tartottunk, 2020. október 17.-én, szombaton délelőtt 10 órától délután 16 óráig. Szentlászlópusztán kezdődött a program, Ráckeresztúr temetőjében, majd Százhalombattán a Szent István templomban és annak hittantermében folyt az emlékezés. Minden résztvevőnek aki aktívan hozzájárult a program sikeréhez nagyon köszönjük a család nevében a szeretetteljes hozzájárulását. A […]
  • 2020. június 13.-án
    elindítottuk a drkapocsferenc.hu című honlapot, mely Dr. Kapócs Ferenc emlékét kívánja éltetni, ébren tartani. Az Első Világháború után, 1920. január 1.-én született Kapócs Ferenc a Ráckeresztúr községhez tartozó Szentlászlópusztán, Fejér megyében, a történelmi Magyar Királyságban. Édesapja id. Kapócs Ferenc, édesanyja Takács Erzsébet. Dr. Kapócs Ferenc egyszerű magyar, cseléd- ill. paraszt származású családba született. Földi élete […]

2021. március 8.-án

44 éve halt meg dr. Kapócs Ferenc 1977. március 8.-án Lausanne-ban.

Külföldön volt hivatalos kiküldetésben, ahova nem akart kiutazni, lehetséges, valószínű, hogy valamit érzett előre. Végül elutazott hivatalos útra Franciaországba, Párizsba. S onnan utazott Svájcba. Hétfőn délután még telefonon beszéltünk vele, Éva anyánk, Gábor és én is (Imre). Lausanne-ban halt meg, az egyik hídon ment gyalog, és ott rosszul lett. Meghalt, kedden délelőtt. 57 éves volt. (1920. január 1., Ráckeresztúr -1977. március 8., Lausanne) Azt mondták nekünk, hogy szívinfarktusban halt meg. Felmerült az is, hogy esetleg nem természetes halállal halt meg (?!). A lausanne-i kórház kápolnájában felravatalozták, Kézér István, Svájcban élő jó ismerősünk, apám barátja látta is holtan, ott a kórház kápolnájában. Aztán kettős (fém) koporsóban hozták haza repülővel. Azt mondták, ez a hivatalos közegészségügyi előírás. A koporsót ezért nem lehetett felnyitni később sem. 1977. március 15.-én Budapesten, a Ferihegyi repülőtér fel volt lobogózva nemzeti színű zászlókkal is, szép, szeles napsütéses idő volt. A repülő leszállt, és mi családtagok azt láttuk, hogy miután az utasok kiszálltak a gépből, a koporsót kivették a gépből és elszállították. Március vége tájt, a temetés Budapesten, a Farkasréti temetőben volt, a Makovecz féle ravatalozó teremben volt a koporsó felravatalozva, amit nem lehetett felnyitni. Így mi családtagok nem láttuk őt megholtan. És az MTA KESZ saját halottjának tekintette. Ha jól emlékszem az MTA részéről Láng István főtitkár búcsúztatta el. Barátja Németh László atya, Budakeszi plébánosa (korábban Ráckeresztúr plébánosa) végezte a katolikus temetési szertartást. Özvegy édesanyja (Erzsébet) 78 éves volt ekkor, nagyon össze volt törve, hogy egyetlen fia is meghalt! Takács Erzsébet férje, Kapócs Ferenc (1894-1976) az előző évben 1976-ban, 82 évesen halt meg a Tétényi úti kórházban (ma Szent Imre Kórház). Megözvegyült felesége Éva, ekkor 41 éves, Gábor fia 18 éves, Imre fia 15 éves. Három évvel később meghalt dr. Kapócs Ferenc édesanyja is, Takács Erzsébet (1899-1980), 1980-ban, 81 évesen. Ő is férje, és fia mellé lett temetve, a szertartást Németh László atya végezte.

Dr. Kapócs Ferenc és felesége Schmoling Éva, és szülei, Kapócs Ferenc és Takács Erzsébet sírja a Farkasréti temetőben, Budapesten

Dr. Kapócs Ferenc és felesége Schmoling Éva, és szülei, Kapócs Ferenc és Takács Erzsébet sírja a Farkasréti temetőben, Budapesten

Az alábbiakban Dr. Kapócs Ferenc fölmenőit, és közvetlen rokonainak egy kis részét bemutatják az egyszerű családfa rajzok:

Látható, hogy Dr. Kapócs Ferenc fölmenői, ősei között ilyen családnevek fordultak elő:

Kapócs vonalon: Kapócs, Faragó, Kusler, Bukovits, Gergely, Kapots, Wimmer, Ludwig, és a

Takács vonalon: Háder, Vatsora, Vacsora, Németh, Pálinkás, Visi, Takáts, Bella.

És a Kapócs vonalon a következő települések fordultak elő: Pszabots, Adony, Alsó Besnyő, Aggszentpéter, Perkáta, Ercsi.

És a Takács vonalon a következő települések fordultak elő: Rohoda, Aggszentpéter, Aggszentpéter puszta, Ercsi, Ráckeresztúr.

És a Kapócs vonalon a következő szakmák, jelzők fordultak elő: servilis, csősz, kocsis, uradalmi kocsis, rendőr alhadnagy, telkes.

És a Takács vonalon a következő szakmák, jelzők fordultak elő: kocsis, napszámos, r.k. jobbágy, csikós, r.k. telkes.

77 éve 1944. március 19.-én szállta meg a Magyarországot a nemzeti szocialista, hitlerista Német Birodalom, és onnantól kezdve egész 1991. június 19.-ig megszállt ország lettünk. Hisz 1944. őszétől kezdve a kommunista Szovjetunió katonai csapatai harcoltak, majd állomásoztak Magyarországon. 1956-ban nem hagyták el az országot, hanem még inkább leigázták. Magyarország szuverenitása 1991. június 30.-án állt helyre, 47 év náci német és szovjet orosz megszállás után.

https://hirado.hu/belfold/cikk/2021/03/18/utasitasra-kozli-velem-a-nemetek-megszalltak-az-orszagot

https://huszarvagasblog.hu/nemet_megszallas.html